"Nem tudunk kitörni a hazugságból"
Orbán: Európa a munkahelyek megvédése felé fordul
Egész Európa a munkahelyek megvédése, a gazdasági növekedés, valamint a kis- és középvállalatok támogatása irányába fordul - állapította meg Orbán Viktor csütörtökön Brüsszelben.
2008.11.13 17:41MTIA Fidesz elnöke, az Európai Néppárt alelnöke a Néppárt vezetőségi üléséről újságíróknak beszámolva elmondta: olyan dokumentumot fogadtak el, amely a pénzügyi válság kérdésében, a reálgazdaságra gyakorolt hatások csökkentését vagy megelőzését célzó teendők közt első helyre teszi a munkahelyek megvédését.
"Egyértelműen kimondta az Európai Néppárt, hogy megszorításokkal nem lehet kivédeni az ajtón kopogtató válságot, csak gazdasági növekedéssel" - mondta.
Európa minden országában jelentős növekedésélénkítő csomagokat kell elfogadni, amelyek középpontjában a kis- és középvállalkozások megerősítése áll, annak érdekében, hogy ne kelljen leépíteni a működésüket, és ne kelljen elbocsátaniuk embereket - ismertette Orbán az Európai Néppárt dokumentumát. "Ez az európai válságkezelés útja, ezen érdemes járni" - tette hozzá.
Szerinte minden válságkezelés nemzeti karakterű, de mindegyikben vannak közös elemek, és az iránya mindegyiknek azonos, a gazdasági növekedés. Orbán szerint Magyarország rossz úton jár, mert egyetlen európai országként megszorításokat alkalmaz, és nem fordít kellő figyelmet a gazdasági növekedésre.
"Ennek az alapvető oka, hogy Magyarország nem tud kitörni a hazugságból" - vélekedett.
Szerinte "amíg nincs őszinte számvetés a helyzettel, amíg a kormányzat nem hajlandó egyenesen beszélni, addig csak rossz válságkezelési megoldások születhetnek, márpedig a kormányzat egyértelműen valótlanságokat állít". "A magyar gazdaságnak nem az a baja, hogy világgazdasági válság tört ki, hiszen egyetlen ország sem került az EU-n belül olyan helyzetbe, mint Magyarország" - mondta Orbán Viktor.
Szerinte a magyarországi bajok gyökere a rossz kormánypolitika, amely megbukott, és ezt el kellene ismerni. "Ha nem értjük meg, hogy nem a világgazdasági válságot kell kivédeni, hanem az elrontott kormánypolitikát kell kijavítani, addig nincs kölcsönös bizalom" - jelentette ki a Fidesz elnöke, hozzátéve: nemcsak a politikusok között nincs bizalom, "hanem az emberek és a politikusok között sem".
A legnagyobb ellenzéki párt vezetője szerint "ahhoz, hogy el tudjunk rugaszkodni ebből a helyzetből, ahhoz kell egy közös alap, az újrakezdés közös alapja, és ehhez a bizalmat helyre kell állítani".
A bizalom azonban - idézett egy "régi dakota bölcsességet" - olyan, hogy "gyalogosan érkezik, és lóháton vágtat el".
Orbán az újságíróknak beszámolt arról is, hogy az Európai Néppárt vezetősége még a nap folyamán remélhetőleg úgy dönt: 2009 novemberében Budapesten tartják meg az Európai Néppártnak az európai választásokat értékelő kongresszusát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


