Beruházás
Napokon belül megkezdődhet az egykori MTESZ-székház bontása
Napokon belül megkezdődhet a budapesti Kossuth téren az egykori MTESZ-székház bontása, miután eredményesen zárult a munkálatokra kiírt beszerzési eljárás.
2016.09.06 16:17MTISzilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke elmondta: a Kossuth téri metrómegálló feletti épület, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) volt székháza bontásának teljes költsége 700 millió forint lesz, a nyertes a legalacsonyabb árat ajánló Market Zrt. lett. A kivitelezési szerződést a felek aláírták - tette hozzá.
A 2-es metró épület alatti megállóját az utasok egyelőre zavartalanul használhatják, de a következő hónapokban számítani kell majd a Kossuth téri állomás ideiglenes lezárására. Ennek időpontjáról és időtartamáról az Országgyűlés Hivatala hamarosan tájékoztatást ad, miután egyeztetett a kivitelezővel - fűzte hozzá.
A tervek szerint a bontás 2017 márciusában fejeződik be, majd az új irodaépület építésével folytatódik a kivitelezés. A Kossuth tér arculatába illeszkedő, az eredeti, Hültl Dezső által 1928-ban készített homlokzati terveknek megfelelő, de minden más szempontból korszerű irodaház várhatóan 2018 második felében készül el - fogalmazott.
Korábban Wachsler Tamás, a Steindl Imre-program vezetője azt mondta: az épület Duna felé néző homlokzatára 1928-ban nem született terv, így oda is olyat kell tervezni, amely illik a környező épületek stílusához.
Wachsler Tamás ismertetése szerint a metrómegállót elsőként a bontásnál várhatóan november végétől zárnák le mintegy három hónapra, majd később az építkezésnél is.
Rámutatott: a MTESZ volt székháza magán viseli a '60-as évek végének, a '70-es éveknek esztétikai arculatát. Az alapvető probléma, hogy amikor a ház megépült, már nem foglalkoztak az 1928-as szabályozással, amely szerint a Kossuth tér északi és déli térfalának is egységesnek, "egymásra rímelőnek" kell lennie. Jelezte: azért döntöttek a bontás mellett, mert bár az épületen szép elemek is vannak, de annak egésze kifejezetten rossz anyagokból van.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06