Segítség
Sürgős véradás kell a világbajnokságon megsérült pilótának!
Hamar Zoltánt a Honvéd Kórházban műtik, a körülményekhez képest jól van, esélyes a teljes felépülésre.
2016.08.11 08:18ma.huA Magyar Vitorlázórepülő Szövetség email-hálózatán keresztül kér segítséget a Lengyelországban balesetet szenvedett magyar pilóta felesége.
Mint ismeretes, Hamar Zoltán a litvániai vitorlázórepülő Világbajnokság negyedik számának repülése közben terepleszállásra kényszerült, eközben azonban gépe egy épületnek ütközött. A magyar versenyzőt gerincsérüléssel vitték kórházba, majd légi úton szállították haza.
Feleségének közlése szerint csütörtökön kerülne sor a Honvéd Kórházban Hamar Zoltán első csigolyaműtétjére, még ezen kívül egy kell majd, de az orvosok szerint lehetséges a teljes felépülés. Ugyanakkor a műtét elvégzéséhez bármely vércsoportból véradásra van szükség, az adott vért aztán becserélik a pilóta műtétjéhez szükséges vérre.
Az irányított véradáshoz szükséges információk: a véradás két helyszínen történhet, az Országos Vérellátó Szolgálatnál (OVSZ), 1113 Budapest, Karolina 19-21, 09-19 óra között, vagy a Péterfy Sándor utcai Kórház Vérellátó osztályán, ahol 8 és 15 óra között lehet jelentkezni.
További adatok, amit tudnia kell a véradónak:
Hamar Zoltán, 1978.09.02. Taj: 035-874-111, vércsoport: A Rh pozitív
kezelő kórház: MH EK Idegsebészet, kezelő orvos: Dr. Lipóth László.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


