Egészségügy-véradás
OVSZ-főigazgató: három napnyi tartalék vér mindig rendelkezésre áll
Van egy törzsvéradó csoport, amelynek tagjai évente kétszer-háromszor is elmennek vért adni. Ők jelentik a biztos alapot a rendszer működtetéséhez.
2016.06.14 11:02MTIA nemzeti vérkészletben folyamatosan fenntartanak egy minimumszintet, ez három napra elegendő tartalékot jelent - közölte az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgatója az M1 aktuális csatorna keddi műsorában, a véradók világnapján.
Jákó Kinga elmondta: ritkaságszámba megy, hogy valaki nem csoportazonos vért kap. Ilyen csak nagyon sürgős esetben, balesetkor fordulhat elő, mert alapvetően rendelkezésre áll annyi vér, hogy csoportazonosan tudjanak belőle adni.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy sokkal több véradóra lenne szükség. A biztonságos ellátáshoz évente félmillió egység vér kellene, ennyit azonban nagyon régen ajánlottak fel: 2015-ben például mindössze 405 ezer egységet tudtak levenni, amit 250 ezer ember adott össze.
A főigazgató kiemelte: van egy törzsvéradó csoport, amelynek tagjai évente kétszer-háromszor is elmennek vért adni. Ők jelentik a biztos alapot a rendszer működtetéséhez.
Nyáron még a szokásosnál is kevesebb a véradó, ami a tervezett műtéteknél okozhat gondot: van, hogy ezeket el kell halasztani - közölte Jákó Kinga.
Úgy fogalmazott, hogy a vérátömlesztés nem csupán egy egészségügyi szolgáltatás, hiszen a véradók nélkül nem működhetne. Minden egység vér mögött egy önkéntes áll, az OVSZ az ő tevékenységüket szeretné megköszönni a véradók világnapján. Ehhez különböző jelvényeket gyártottak, amelyek feliratai arra hívják fel az emberek figyelmét, hogy tiszteljék a viselőiket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


