Közoktatás
Napi négy órájuk lenne az elsősöknek és a másodikosoknak
A Nemzeti Pedagógus Kar (NPK), az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI), a Magyar Tudományos Akadémia és a pszichológusszakma is egyetért abban, hogy csökkenteni kell az általános iskolás gyerekek óraszámát.
2016.08.06 11:59ma.huHorváth Péter, az NPK elnöke úgy nyilatkozott, hogy ennek részeként legalább az első és második osztályosoknak javasolni fogják a napi négy óra bevezetését az iskolákban az új Nemzeti alaptantervben (NAT) - írja a Magyar Idők.
Emlékeztetett: a NAT módosításán elsősorban az akadémia munkacsoportja dolgozik, az anyagot a szakma, így a pedagógustársadalom, a tantestületek is véleményezik majd.
Horváth Péter felhívta a figyelmet arra is: az OFI már a nyáron olyan kerettanterveket dolgoz ki, amelyek az átmeneti időszakban – az új NAT 2018-as hatálybalépéséig – csökkentik a tanulói terheket.
Ezek kialakításánál a fő szempont, hogy a tanárok nagyobb szabadságot kapjanak a helyi oktatásban.
A testület elnöke rámutatott: a nagyobb önállóság egyben nagyobb felelősség is, amivel a pedagógustársadalom presztízse is nőhet.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:37 Varga Mihály: intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
- 13:37 Izrael visszautasította a népirtás vádját a Nemzetközi Bíróságon
- 12:36 Biden azonnali tűzszünetet, és kétállami megoldást sürgetett egy főiskola végzős hallgatói előtt
- 12:21 BRFK: 743 igazoltatás egy éjszaka alatt
- 11:59 Hajóbaleset Verőcénél - Őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát
- 11:35 Török kori történelmi fesztivált rendeznek Tatán
- 10:34 Nagy István: már 184 millió új fát ültettünk erdeinkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06