Lehet pályázni
Újabb leendő szakembereknek ajánl ösztöndíjat a Magyar Honvédség
Havi bruttó havi 120 ezer forintra pályázhatnak többek között leendő mérnökök, informatikusok és pénzügyi szakemberek.
2016.08.01 08:00MTILeendő mérnököknek, informatikusoknak és pénzügyi szakembereknek is ajánl ösztöndíjat a Magyar Honvédség – írta hétfői számában a Magyar Idők.
A Honvédelmi Minisztérium korábban közölte, hogy több mint 120 ezer forintos havi ösztöndíjat kínál egyes egészségügyi szakok hallgatóinak.
A Magyar Honvédség más képzések hallgatói számára is ösztöndíjpályázatot hirdetett.
Élelmiszeripari, villamos-, jármű-, gépész- és építőmérnök hallgatók, leendő mérnök informatikusok, pénzügyi és számviteli szakemberek, valamint repülőgépészek és avionikusok (az elektronikus repülésirányító rendszerekhez értő szakemberek) jelentkezését várják az egészségügyiekhez hasonló feltételekkel.
Az egyetemek, főiskolák hallgatói szintén több mint bruttó havi 120 ezer forintra, a középiskolában tanulók csaknem havi 24 ezer forint alapösztöndíjra, valamint a tanulmányi átlaguk függvényében további legalább 10, maximum 20 ezer forintra pályázhatnak. A pályázatok beadási határideje augusztus 20., az elbírálásuké pedig szeptember 1. – írta a Magyar Idők.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


