Foglalkoztatás
HM: a közmunkások számára is lehetőséget kínál a honvédség
A közfoglalkoztatottak körében is toboroz a Magyar Honvédség, de a jelentkezés önkéntes: sem a megjelenés, sem a szerződéskötés nem kötelező.
2016.07.25 09:49MTIA hétvégén elsőként a Kisalföld.hu írt arról, hogy a Magyar Honvédség toborzásán kötelező a megjelenés. Ha megfelelnek, akkor szerződéses katonák lehetnek. Ha viszont nem fogadják el az állásajánlatot, hónapokra kiesnek a közfoglalkoztatotti rendszerből, elveszítik mostani munkájukat - írta a portál.
A Honvédelmi Minisztérium erre reagálva kiemelte: a sorkatonai szolgálat 2004-es megszűnésével a Magyar Honvédség önkéntes professzionális haderővé alakult át. Ennek nyomán a honvédség "nem kötelez és nem is kötelezhet senkit arra, hogy akarata ellenére szerződést kössön, illetve a soraiba lépjen". Több mint 11 éve csak önkéntes alapon jelentkező katonákkal működik a Magyar Honvédség - tették hozzá.
Közölték, a Magyar Honvédség nyit mindenki felé, aki önként vállalja a szerződéses katonai szolgálatot, s érdekli a katonai életpálya lehetősége.
A honvédség "hosszú távú és biztos munkalehetőséget kínál a közfoglalkoztatotti programban dolgozók számára, míg a közmunka csak egy ideiglenes állapot". Aki megfelel az elvárásoknak és követelményeknek, a közfoglalkoztatotti bérnél jóval magasabb fizetést kap - hangsúlyozta a minisztérium.
Júliusban Vas, Fejér, Baranya, Pest, Bács-Kiskun, Nógrád, Komárom-Esztergom, Borsod-Abaúj-Zemplén, Veszprém, Hajdú-Bihar, Csongrád, Szabolcs-Szatmár és Békés megyében zajlik toborzás. A tájékoztatókon kizárólag a szerződéses katonai szolgálat vállalásának feltételeit, valamint a szerződéses katonák kötelezettségeit, járandóságait ismertetik - írta a HM, kiemelve: a megjelenés és a szolgálat vállalása "nem kötelező, ez egy lehetőség".
Céljuk egyrészt a Magyar Honvédség legénységi állományának utánpótlás-biztosítása, emellett a közfoglalkoztatottak munkaerőpiacra történő be-, illetve visszavezetése - olvasható a HM közleményében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06