Foglalkoztatás
NGM: hat év alatt több mint 600 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma
26 éve nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint most.
2016.06.28 13:18MTIA foglalkoztatottak száma több mint két éve 4 millió felett van, több mint 600 ezerrel nőtt 2010 óta, a munkanélküliségi ráta a 2010-es kormányváltás óta kevesebb mint felére csökkent, 26 éve nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint most, a magyar reformok működnek - mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára kedden budapesti sajtótájékoztatóján.
Az államtitkár kifejtette: a foglalkoztatottak számának növekedése elsősorban a versenyszférában bekövetkezett bővülésnek köszönhető, ahol 380 ezerrel többen dolgoznak, mint 2010-ben. A munkanélküliségi ráta az elmúlt hat évben közel 12 százalékról 5,5 százalékra süllyedt.
A foglalkoztatás bővülésében jelentős szerepe volt a kormány gazdaságösztönző és adópolitikájának valamint foglalkoztatási programjainak - hangsúlyozta Cseresnyés Péter.
A férfiak és a nők körében is javultak a mutatók, a férfiak foglalkoztatottsága meghaladja a 70 százalékot, a nőké pedig közel 60 százalék. A fiatalok foglalkoztatottsága is javult, a 25 év alattiak munkanélküliségi rátája 15 százalék alá süllyedt, foglalkoztatottságuk megközelíti a 30 százalékot. A fiatalok munkanélküliségi rátája 2010-ben közel 30 százalék volt, foglalkoztatottságuk pedig nem érte el a 20 százalékot - tette hozzá.
A foglalkoztatást segítő programok közül kiemelte a munkahelyvédelmi akciót. Mint elmondta, a munkahelyi kedvezmények áprilisban közel 900 ezer munkavállaló foglalkoztatásához nyújtottak segítséget, 2013 óta több mint 400 milliárd forint kedvezményt vettek igénybe a foglalkoztatók. Az államtitkár kiemelte emellett az Ifjúsági garancia program valamint a rugalmas foglalkoztatás elősegítésének ösztönző hatását is.
A foglalkoztatást a kormány adópolitikája is segíti, mondta. Jövőre többek között nőnek a munkavállalók mobilitását segítő adókedvezmények, többet lehet lakhatási támogatásra fordítani, emelkedik a saját gépkocsival történő munkába járás költségtérítése.
Az államtitkár kifejtette: a foglalkoztatottak számának növekedése, a munkanélküliség csökkenése azt jelenti, a "segély helyett munka" jó irány.
Cseresnyés Péter kérdésekre válaszolva a Brexittel kapcsolatban azt mondta, az eddigi információk alapján azokat, akik már ott dolgoznak, nem érintik a változások. Hozzátette, ahogy eddig is, várják haza a kinn dolgozó magyarokat, nagy igény van a jól képzett munkaerőre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06