GYSEV
Eltévedt az IC: Répcelak helyett Sárvárra ment a vonat
Vizsgálatot indított a GYSEV, miután szerda reggel a Szombathelyről Budapestre tartó Alpokalja Intercity Répcelak helyett Sárvárra futott be, a rossz irányba közlekedő vonat utasai pedig emiatt 70 perces késéssel jutottak el úti céljukhoz.
2016.07.27 13:49MTIA nyugat.hu beszámolója szerint az útiránytól eltérő sárvári vasútállomáson az utasok nem hagyhatták el a szerelvényt, a kalauz fél óra várakozás után tájékoztatta őket arról, hogy "technikai probléma adódott". Az IC végül visszaindult Porpácra, majd onnan már a megfelelő irányba folytatta az útját.
A történtekkel kapcsolatban az MTI megkeresésére a GYSEV Zrt. közleményt küldött, amely szerint a szerda reggel 6.50 perckor Szombathelyről Budapest irányába közlekedő 917-es számú InterCity vonatot "Porpác állomáson helytelen irányba, Sárvár felé közlekedtették". A vonat Sárváron visszafordult, majd Porpáctól Csorna irányába közlekedett tovább.
Az InterCity a téves útirány miatt mintegy 70 perces késéssel közlekedett. A GYSEV megkezdte az eset körülményeinek kivizsgálását.
A cég a kellemetlenségekért az utasok elnézését kérte, és közölte azt is, hogy "amennyiben a késés miatt az érintett utasok kártérítési igényt nyújtanak be, azt természetesen megtéríti a vasúttársaság".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06