Bíróság
Két év börtönre ítéltek egy férfit, aki mentőket bántalmazott
A férfi a mentőautóban hirtelen agresszívan kezdett viselkedni, bántalmazta a mentőápolót, majd az autó megállása után a vezetőt is. Ezt követően kiszállt a járműből és a helyszínről gyalogosan, az úttesten sétálva távozott
2016.07.14 17:08MTIKét év börtönbüntetésre és két év közügyektől eltiltásra ítélte közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és testi sértés kísérlete miatt első fokon a Budapesti XX., XXI. és XXIII. kerületi bíróság csütörtökön azt a férfit, aki mentőket bántalmazott Budapesten múlt kedden.
A Fővárosi Törvényszék csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében ismertette: a vádlott múlt kedden késő este erősen ittas állapotban mozdulatlanul feküdt az utcán, ezért a rendőrök mentőt hívtak hozzá. A mentők megállapították, hogy a férfi ittas állapotban van, és lábfájdalmai miatt kórházba kell vinni. Mivel eleinte együttműködő volt, nem kértek rendőri segítséget.
Azonban a férfi a mentőautóban hirtelen agresszívan kezdett viselkedni, bántalmazta a mentőápolót, majd az autó megállása után a vezetőt is. Ezt követően kiszállt a járműből és a helyszínről gyalogosan, az úttesten sétálva távozott - közölték.
Úgy folytatták: mivel a vádlott az autók között tűnt el, a mentők megkülönböztető fényjelzést használva utána indultak testi épsége megóvásáért, és értesítették a rendőrséget is. A férfi, miután utolérték, ismét a mentőkre támadt. A rendőrök kiérkezéséig a sértettek lefogták és visszatartották.
Az ítélet nem jogerős, az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


