Brit EU-népszavazás
Orbán: Brüsszelnek meg kell hallania az emberek hangját
Úgy tűnik, a britek nem voltak elégedettek azzal a politikával és védelemmel, amit a modern kori népvándorláskor az Európai Unió nyújt.
2016.06.24 08:28MTIOrbán Viktor miniszterelnök azt tartja a brit népszavazás legnagyobb tanulságának, hogy Brüsszelnek meg kell hallania az emberek hangját.
A kormányfő péntek reggel azt követően nyilatkozott így a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, hogy a brit EU-tagságról tartott csütörtöki népszavazáson győzött a kilépést pártoló tábor.
Orbán Viktor szerint elemezni kell, hogy milyen ügyek voltak meghatározóak a brit EU-tagság vitájában. Úgy látja, a döntő erejű kérdés a bevándorlás volt. A britek keresték arra a kérdésre a választ, hogyan tudnak ellenállni a modern kori népvándorlásnak, hogyan tudják továbbra is saját kezükben tartani az életüket, "hogyan tudják megtartani a szigetüket" - fogalmazott, hozzátéve: úgy tűnik, a britek nem voltak elégedettek azzal a politikával és védelemmel, amit ebben a helyzetben az Európai Unió nyújt.
Tiszteletben kell tartani a britek döntését, mert minden nemzetnek joga van ahhoz, hogy a saját sorsáról ő maga döntsön - hangoztatta.
A miniszterelnök azt is mondta: Magyarország azért tagja az uniónak, mert "hiszünk egy erős Európában". De "Európa csak akkor erős, ha az olyan nagy jelentőségű kérdésekre, mint a bevándorlás, olyan válaszokat tud adni, amelyek nem meggyengítik önmagát, hanem megerősítik. Ezeket a válaszokat az EU nem adta meg, sőt ellenkező válaszokat adott" - fogalmazott.
Orbán Viktor közölte, hogy az EU miniszterelnökei folyamatosan egyeztetni fognak a kialakult helyzetről, a V4-es vezetők pedig - telefonon - külön körben is tárgyalnak majd.
Megjegyezte, most egy hosszabb jogi folyamat következik, de erről egyelőre nem érdemes nyilatkozni. Az a megoldás tűnik kézenfekvőnek - fűzte hozzá -, hogy Nagy-Britannia a tagságról szóló szerződés helyett megállapodást köt az EU-val, és abban rendezi a felmerülő kérdéseket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:02 Magyarország nevezetes fáit bemutató kiállítás nyílik a badacsonyörsi Folly Arborétumban
- 14:00 Nagy Márton: Magyarországnak szüksége van a kínai kapcsolatokra
- 13:30 Cannes - Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap Meryl Streep a fesztivál megnyitóján
- 12:58 Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
- 11:57 Létrejött Magyarország harmadik UNESCO-tanszéke
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06