Önkormányzat
Lemondott a vakkomondoros fülöpházi polgármester
Lemondott tisztségéről Balogh József (független) polgármester, akit kedden másodfokon, jogerősen tíz hónap - két év próbaidőre - felfüggesztett börtönre ítéltek.
2016.06.22 13:17MTIFülöpháza jegyzője, Vincze Miklós elmondta: a polgármester jogviszonya lemondással vagy a méltatlansági eljárással szűnhet meg. Szándékos bűncselekmény, majd jogerős ítélet megszületése esetén az önkormányzatnak méltatlansági eljárást kell lefolytatnia. Erre azonban nincs szükség, mert Balogh József polgármester tegnap írásban lemondott tisztségéről. Az önkormányzati törvény szerint a lemondás az írás iktatásával joghatályossá is válik, mivel a politikus nem jelölt meg határidőt - tette hozzá.
A zavartalan működés biztosítása érdekében a fülöpházi képviselőtestület csütörtökön a döntésről határozatot is hoz, és a folyamatban lévő ügyeket, a polgármesteri feladatokat az általános helyettesítéssel megbízott alpolgármester, Csaplár Tibor Imre (független) veszi át - közölte a jegyző.
Balogh József 2013 áprilisában ököllel többször arcon ütötte élettársát, akinek emiatt eltört az orr- és járomcsontja. A Kecskeméti Törvényszék kedden, jogerősen tíz hónap - két év próbaidőre - felfüggesztett börtönre súlyosította az elsőfokú járásbíróság 420 ezer forintos pénzbüntetést kiszabó ítéletét.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Nagy Márton: Magyarországnak szüksége van a kínai kapcsolatokra
- 13:30 Cannes - Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap Meryl Streep a fesztivál megnyitóján
- 12:58 Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
- 11:57 Létrejött Magyarország harmadik UNESCO-tanszéke
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06