Állatkínzás
Hagyta a hőségben elpusztulni élettársa kutyáját
Állatkínzás miatt emelt vádat az ügyészség azzal a fiatal nővel szemben, aki szándékosan kizára lakása erkélyére élettársának kutyáját, majd hagyta a hőségben elpusztulni az állatot.
2016.06.09 12:15HavariapressA Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint a 19 éves nő élettársával egy kecskeméti lakótelepi lakásban lakott, ahol mindkettőjüknek saját kutyája volt. 2015. július 7-én reggel a vádlott az élettársa tudta nélkül a lakás erkélyére kicsukta a férfi staffordhire terrierjét, majd elment otthonról, úgy, hogy még vizet sem adott az állatnak.
A kutya a lakásba ily módon nem tudott visszajutni, sőt a 35 fokos hőség elől még csak árnyékba sem tudott húzódni az üvegezett falú beton erkélyen, így estére el is pusztult.
A nyomozás során az is kiderült, hogy a nő ezt megelőzően már több alkalommal kizárta a kutyát az erkélyre és ekkor sem biztosított számára ivóvizet.
Az ügyészség ez alapján különös szenvedést okozva elkövetett állatkínzás bűntettével vádolta meg a büntetlen előéletű nőt, aki emiatt akár három év szabadságvesztést is kaphat; bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


