Állatkínzás
Felgyújtották a kicsinyeit védő vadkacsát Kőbányán
A madarat felgyújtották, súlyos égési sérüléseivel még legalább egy napot szenvedett és agonizált.
2016.05.27 11:20ma.huEmbertelen módon kivégeztek egy vadkacsát Budapesten, adta hírül a Bors (a linken megrázó képek láthatók). A madarat felgyújtották, majd halálos sebeivel magára hagyták. A vadkacsa végül hosszú haláltusa után hunyt el.
A madarat kegyetlenül, szórakozásból összeégették: gázspray-vel - dezodorral vagy hajlakkal - gyújtották fel. A kacsa végül fájdalomcsillapítót és kezelést kapott, hogy az utolsó óráit megkönnyítsék. Kiderült: a madár a kicsinyeit védte az élete árán is.
"Két embertől is kaptunk múlt szerdán bejelentést, hogy Kőbányán, az Újhegyi lakótelep közelében lévő kis, parkosított tónál egy sérült kacsát találtak" - mondta a Borsnak Márton András madármentő.
"Teljesen össze volt égve a feje, a háta, a püspökfalatja. A sérüléseiből látszik, hogy védekező testtartást vett fel, azaz vagy a fiókáit vagy a tojásait védte valakitől, aki el akarta venni őket. A helyiekkel beszéltünk, és elmondták, hogy mostanában alaposan megcsappant a kacsaállomány: az ott élő harminc pár közül rengeteg tojó, fióka eltűnt, valaki szándékosan fogdossa őket. A területen térfigyelő működik, jó eséllyel rögzítette a tettest." A madármentők bejelentést tettek a rendőrségen.
Több kegyetlen állatkínzás is történt az elmúlt hetekben. Egy hónapja egy gólyát vertek agyon Jászapátiiban, majd egy terhes őzsutát üldöztek a krosszmotorosok Pilisen addig, míg az állat el nem pusztult.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


