Összefogott a Fidesz az MSZP az MSZDP és az SZDSZ
Távozásra szólították fel Nagykanizsa polgármesterét
Közös sajtótájékoztatón szólították fel csütörtökön a Fidesz, az MSZP, az MSZDP és az SZDSZ nagykanizsai közgyűlési frakcióinak vezetői és képviselői Marton István polgármestert, hogy megosztó politikája miatt távozzon posztjáról.
2008.11.07 07:44MTIA 2006-ban a Fidesz támogatásával megválasztott polgármester ellen együtt állt ki a Fidesz frakcióvezetője, az MSZP képviselőcsoportjának vezetője és az MSZDP, valamint az SZDSZ egy-egy képviselője. Közös tájékoztatójukat nem tarthatták meg a városháza épületében, sem egy közeli önkormányzati épületben, mert a képviselők információja szerint váratlanul mindkét kiszemelt helyiség foglalt lett.
A sajtótájékoztatót végül a Honvéd Kaszinóban tartotték meg, ahol Bene Csaba (Fidesz) közölte, a polgármester megosztó politikája miatt arra kényszerültek, hogy párthovatartozástól függetlenül közösen lépjenek fel a város érdekében.
Bogár Ferenc (MSZDP) szerint egyik politikai erő által sem vállalható tovább a polgármester személye, ezért távoznia kell a közéletből.
Röst János (SZDSZ) úgy látja: két év kellett ahhoz, hogy valamennyi párt belássa, a polgármester egymásnak ugrasztja a képviselőket, ezért ez ellen fellépve együtt kell működniük. Hozzátette, hogy egy harmadik fegyelmi vizsgálatot is kezdeményeztek, mert a város első embere nem adta vissza a fideszes alpolgármester két hónappal ezelőtt elvont jogait.
Tóth Nándor (MSZP) közölte: mostani közös kiállásuk nem jelent nagykoalíciót, de a 25 tagú képviselő-testületben már csak néhányan maradtak, akik egyes esetekben nyíltan vagy csak a háttérből támogatják a polgármestert. A nagykanizsai városvezetőt közösen távozásra felszólító pártok képviselői arra a kérdésre, hogy hajlandóak-e a testület önfeloszlatására, valamennyien nemmel válaszoltak.
Szerintük ugyanis ez azt eredményezné, hogy a jelenlegi polgármester hónapokig egyedül irányíthatná a várost, ami elfogadhatatlan lenne számukra. A délutáni sajtótájékoztatót megelőzően Marton István sajtóbeszélgetést tartott, amelyen az MTI-nek arra a kérdésére, hogy a személye elleni közös kiállásra miként reagálna, "nevetségesnek" nevezte magát a távozásának a felvetését is. Mint hozzáfűzte: nem távozik a posztjáról.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


