Emberi jogok
Kaposváron kínozzák a rabokat az ombudsman szerint
Székely László súlyos szabálytalanságokat tárt fel az MNO szerint a helyi börtönben. Például az intézmény kápolnájában kellett meztelenre vetkőzniük a fogvatartottaknak.
2016.06.09 08:19MTISúlyos jogsértéseket tapasztalt a Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben az ombudsman - írta a Magyar Nemzet csütörtöki számában Székely László alapjogi biztos jelentésére hivatkozva. A cikk szerint a kaposvári börtönben olyan magánzárkát használnak, amelyeket korábban már az Európai Tanács kínzás elleni bizottsága is alkalmatlannak nyilvánított, a fegyelmi zárkának csupán egyetlen 60x60 centiméteres, a fogvatartott által nem nyitható ablaka van.
A jelentés a fogvatartottak megalázó motozásáról is beszámol: a raboknak az intézet kápolnájában meztelenre kell vetkőzniük, majd leguggolniuk, hogy az őrök megtalálják az intim testrészekbe rejtett tiltott tárgyakat, drogokat. Emellett az intézet egészségügyi szakember-hiánnyal is küzd, az őröknek pedig rendszeresen túlórázniuk kell - olvasható a cikkben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


