10 millió forinttal
Hátrányos helyzetű gyerekek színházi felzárkóztatását támogatta az Emmi
Hátrányos helyzetű gyerekek színházi felzárkóztatását támogatta 10 millió forinttal az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) két államtitkársága.
2016.06.03 03:30MTIA minisztérium kulturális, valamint a szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkársága második alkalommal írt ki pályázatot 10 millió forintos keretösszeggel, amelyet 15 jelentkező program között osztottak szét - mondta el Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár csütörtökön, a pályázatról tartott budapesti sajtótájékoztatón.
Kiemelte: a hátrányos helyzetből érkezők problémáinak feloldását is segítő 50 színházi-nevelési foglalkozáson mintegy 3000 gyerek vehet részt a támogatásnak köszönhetően.
Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy a 15 jelentkező összesen 26,6 millió forint támogatásra nyújtott be igényt és bár nem az igények szerint, de minden programot támogattak az államtitkárságok.
A színházi nevelés a drámapedagógia azon ága, amelyben más dramatikus tevékenységformáktól eltérően nagyobb teret kap a színházi formanyelv alkalmazása.
A színházi nevelési programok esetében a színház minden esetben eszköze annak a témának, amelynek megértésében változást kívánnak elérni a társulatok. Ezek a programok a személyes kapcsolatteremtés révén hatékony eszközei a hátrányos helyzetű gyerekek megszólításának és nevelésének.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


