16 évet kapott
Két gyilkosság után két emberölési kísérlet
Tizenhat év fegyházra ítélt emberölési kísérlet miatt a Zalaegerszegi Törvényszék nem jogerősen egy 58 éves férfit, aki korábban két gyilkosságért összesen már csaknem húsz évet töltött börtönben, tavaly nyáron pedig megkéselt két embert.
2016.05.25 15:32MTISz. Zoltán a legutóbbi börtönbüntetéséből feltételesen szabadult 2006 novemberében. Egy zalai faluban élt 2011-től az élettársával, de a magatartása miatt megromlott a viszonyuk, ezért 2015 tavaszán a nő a gyermekeivel együtt egy másik községbe költözött a rokonaihoz.
A férfi ezt követően többször is felkereste a nőt, próbálta rávenni arra, hogy térjen vissza hozzá. Tavaly júniusban is megjelent a házánál, az utcáról kiabált be neki, az asszony azonban közölte vele, hogy nem megy vissza hozzá.
A férfi ekkor belépett a ház udvarára és egy késsel minden előzmény nélkül mellkason szúrta az ott dolgozó férfit. Ezt követően azzal fenyegetőzött, hogy mindenkit megöl, és a késsel a kezében bement a házba. Miután volt élettársa a gyerekekkel és az ott lévő vendéggel bezárkózott az egyik szobába, Sz. Zoltán a konyhában tartózkodók felé indult, és az onnan kimenekülő asszonyt többször is megszúrta.
A megsebzett férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, a nőt nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülésekkel ápolták.
Az orvos szakértő szerint a vádlott enyhe értelmi fogyatékosságú, de elmebetegségben, leépülésben, tudatzavarban, személyiségzavarban nem szenvedett a késelés idején.
A Zalaegerszegi Törvényszék emberölés kísérlete miatt nem jogerősen 16 év fegyházbüntetésre ítélte Sz. Zoltánt azzal, hogy csak a büntetés kétharmad részének a letöltése után bocsátható feltételesen szabadlábra. Az ügyész az ítéletet tudomásul vette, a vádlott és védője ugyanakkor enyhítésért fellebbezett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


