Lados István kihallgatásával folytatódott a per
Zuschlag-per: A bíró megtiltotta a tárgyalás élő közvetítését
A Zuschlag-per szerdai tárgyalási napján az Origo internetes hírportál élő közvetítését betiltotta Fodor Endre tanácsvezető bíró, mert véleménye szerint nem lehet teljes körűen biztosítani a személyiségi jogok védelmét.
2008.11.05 10:45MTIA szerdai tárgyalási nap első szünete után a tanácsvezető bíró betiltotta az internetes élő közvetítést. Fodor Endre bíró határozottan utasította a hírportál újságíróit, hogy az élő közvetítést állítsák le. Elmondta azt is, hogy a tárgyalási szünet egy részét is közvetítették, pedig akkor mindenkinek el kell hagynia a tárgyalótermet. A bíróság engedélyezi a kép- és hangfelvételek készítését, de azok csak a személyiségi jogokat figyelembe véve kerülhetnek adásba. Lados István másodrendű vádlott sem járult hozzá ahhoz, hogy felismerhető felvételt vagy képet készítsenek róla.
Lados István kihallgatásával folytatódott a per
A Zuschlag János és 15 társa ellen indított büntetőper a másodrendű vádlott, Lados István kihallgatásával folytatódott szerdán Kecskeméten. A vádlott a hetedik tárgyalási napon áll a Bács-Kiskun Megyei Bíróság előtt. Fodor Endre tanácsvezető bíró a vádlott kihallgatását befejezte, a vád képviselője a legutóbbi tárgyalási napon tett fel kérdéseket. Szerdán a vádlottak védőinek kérdéseire válaszol Lados István. A tanácsvezető bíró a tárgyalási nap kezdetén közölte: ha a védők kérdései időben befejeződnek, akkor ma megkezdi az elsőrendű vádlott, Zuschlag János kihallgatását.
Kapcsolódó írások:
- Az MSZP nem fizetett Zuschlag Jánosnak - állítják
- "B... meg Zuschlag, már megint mi van a k...va pályázataiddal?"
- Zuschlag állítólag több tízmilliót kapott az MSZP-től a mandátumáról való lemondásáért
- Zuschlag mindig tudta, mikor tartanak a rendőrök házkutatást
- Zuschlag Gyurcsány Ferencet és Szijjártó Pétert is bele akarta keverni az ügybe
- Baja, Baráth, Csiha, Szilvásy is a Zuschlag-ügyben?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06