Meg akarta ölni az ügyészt
Kiskunhalasi lövöldözés - Meghosszabbították a gyanúsított előzetes letartóztatását
A férfi nem sokkal 9 óra előtt jelent meg a bírósággal közös járási ügyészségi épületnél azzal a szándékkal, hogy megöli a kiskunhalasi vezető ügyészt.
2016.04.18 14:51MTIKét hónappal meghosszabbították a Kiskunhalason, a bírósággal közös járási ügyészség épületében márciusban lövöldöző férfi előzetes letartóztatását, a végzés nem jogerős - közölte a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-vel.
A közlemény szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság pénteki, nem jogerős végzését azzal indokolta, hogy a szökés és elrejtőzés megakadályozásához és a bűnismétlés megelőzéséhez nem rendelhetett el enyhébb kényszerintézkedést.
Az eljárás során beszerzett bizonyítékok szerint B. János megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy március 16-án az ügyészséggel egy épületben elhelyezett Kiskunhalasi Járásbíróság épületében gépkarabéllyal lövöldözött, csak dulakodást követően, az épületben tartózkodó biztonsági őr, gondnok és rendőr segítségével tudták lefegyverezni - közölték. A férfival szemben a Központi Nyomozó Főügyészség folytat eljárást emberölés előkészületének bűntette és más bűncselekmények miatt - tették hozzá.
A férfi nem sokkal 9 óra előtt jelent meg a bírósággal közös járási ügyészségi épületnél azzal a szándékkal, hogy megöli a kiskunhalasi vezető ügyészt. Egy gépkarabélyt is magával vitt egy papírdobozban, valamint 240 lőszert. A férfi az átvizsgálásakor elővette a fegyvert, és az egyik biztonsági őrt arra szólította fel, hogy vezesse a vezető ügyészhez. Ezt azonban egy bírósági alkalmazott és két, az épületben tartózkodó rendőr megakadályozta, és végül lefegyverezték. A dulakodás közben a férfi három lövést adott le, de nem sérült meg senki.
A férfi március 18-án került előzetes letartóztatásba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06