Lövöldözés
Benyugtatózva lett ideges a kalasnyikovos kiskunhalasi férfi
Elrendelték előzetes letartóztatását.
2016.03.18 13:38MTIA Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte pénteken annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki szerdán egy gépkarabélyból több lövést adott le a Kiskunhalasi Járási Ügyészség épületében - mondta el Madarasi Anna, a Fővárosi Törvényszék sajtóosztályának munkatársa a helyszínen újságíróknak.
A bíróság a Központi Nyomozó Főügyészség indítványával egyezően, a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint a bűnismétlés veszélye miatt döntött a kényszerintézkedés mellett. Madarasi Anna azt mondta: a bíróság nem látott lehetőséget enyhébb kényszerintézkedésre, mivel a gyanúsított felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el a bűncselekményt, továbbá más eljárás is folyamatban van ellene.
Horváth Róbert, a férfi ügyvédje annyit mondott újságíróknak: védence nem emlékszik a történtekre, állítása szerint több éve húzódó sérelem érte az igazságszolgáltatás részéről, ami miatt tönkrement az egészsége és a kiskunhalasi ügyészség épületébe belépve is egy marék nyugtatót szedett be.
Hozzátette: a bíróság 30 napra elrendelt jogerős végzése értelmében a férfi az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben tölti előzetes letartóztatását.
A védő az MTI kérdésére, miszerint ügyfele arról nyilatkozott-e, honnan szerezte a fegyverét, azt mondta: a férfi állítása szerint azt néhány éve önvédelemből vásárolta.
A gyanúsított szerdán nem sokkal 9 óra előtt jelent meg Kiskunhalason a bírósággal közös járási ügyészségi épületnél azzal a szándékkal, hogy megöli a vezető ügyészt. Magával vitt egy gépkarabélyt is egy papírdobozban, és 240 lőszer volt nála, amelyekhez nem volt engedélye.
A férfi a biztonságiakkal közölte, hogy a vezető ügyészt keresi, a biztonságiak pedig azt válaszolták neki, várnia kell. Ezután, amikor át akarták vizsgálni, a papírdobozból kivette a gépkarabélyt, az egyik biztonsági őrre fogta, és felszólította, hogy vezesse őt a vezető ügyészhez. A biztonsági őr és a gyanúsított ekkor elindultak, ám egy bírósági alkalmazott közbelépése megakadályozta, hogy továbbhaladhassanak. Dulakodás alakult ki, ennek során dördültek el a lövések. Végül az épületben más okból tartózkodó rendőrök segítségével sikerült az elkövetőt lefegyverezni.
A férfit emberölés előkészületével, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettével, valamint kényszerítés bűntettével gyanúsítják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06