Öt szempontból kockázatos megszorítások
Fidesz: kockázatos és megszorításokat jelent a büdzsé
A Fidesz öt szempontból is kockázatosnak tartja a 2009-es költségvetést, amely újabb megszorításokat jelent majd - mondta Varga Mihály, a párt alelnöke a Fidesz frakcióülésén.
2008.11.03 14:15MTIA sajtó számára nyilvános ülésen Varga Mihály azt mondta, a kormány 2006-ban ugyanilyen megszorító csomagot vezetett be, mint most. Az Orbán-kormány volt pénzügyminisztere szerint a jövő évi költségvetés finanszírozhatósági, versenyképességi, munkaerőpiaci, növekedési és hitelességi szempontból is kockázatos. A Fidesz alelnöke szerint "pártállami módszereket" idéz, ahogyan a kormány elfogadta a Nemzetközi Valutalap hitelcsomagját.
Fekete János helyett most Veres János tárgyalt - fogalmazott a fideszes politikus, aki szerint az elmúlt hat év elhibázott politikája miatt egy legyengített magyar gazdaságot kapott el a pénzügyi válság, Magyarország ezért képtelen volt segítség nélkül az államcsődöt elkerülni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


