Oktatás
Palkovics László szerint maradnia kell a mindennapos testnevelésnek
Szerinte a tornaórára nem kell készülni, és egy órányi testnevelés felüdülést jelent a gyerekeknek.
2016.04.07 08:15MTIEgy munkacsoport már vizsgálja, és akár már szeptembertől csökkenhet a diákok óraterhelése - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az oktatási államtitkár szerdán. Palkovics László - a rádió honlapján közzétett összegzés szerint - közölte azt is: nem opció, hogy a mindennapos testnevelés kikerüljön a rendszerből.
Két testnevelésórával és egy etikaórával lett több, a megtanítandó és számon kért tananyagmennyiség is megnövekedett, emiatt valamit tenni kell - mondta Palkovics László. Hozzátette: kérték a munkacsoportot, hogy tegyen olyan rövid távú javaslatot, amely akár már szeptembertől csökkentheti ezt a terhelést.
Kitért arra is: a mindennapos testnevelés nem járulhat hozzá ehhez negatív módon, hiszen a tornaórára nem kell készülni, és egy órányi testnevelés felüdülést jelent a gyerekeknek. Arról persze lehet beszélni, hogy mikor tartják ezeket a testnevelésórákat, de úgy érzi, nem szabad megszüntetni őket. Ha megnézik, milyen a társadalmi elfogadottsága a mindennapos testnevelésnek, akkor kiderül, hogy nagyon magas - hangsúlyozta Palkovics László. (Kedden a Pedagógusok Szakszervezete jelezte, hogy a sztrájkbizottsági tárgyalásokon felvetették: mivel nincsenek meg a feltételek a mindennapos testnevelésnek, az órák számát csökkentsék heti háromra.)
Az oktatási államtitkár szerint a hit- és erkölcstanóra esetében meg kell vizsgálni, hogy hozzájárul-e az eredeti cél teljesítéséhez. "De ez mindössze egyetlen órát jelent. A kérdés az, mi történik, ha fakultatívvá tesszük vagy integráljuk a történelemórába. Nem biztos, hogy ezzel csökkenni fog a gyerek terhelése" - idézi az oktatási államtitkárt az InfoRádió honlapja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
- 6:40 Nyitott hasfallal született erdélyi kislányon végeztek sikeres műtéteket Szegeden
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06