Átvették diplomájukat
Szabó Tünde köszöntötte a Testnevelési Egyetem végzős hallgatóit
Átvették diplomájukat a Testnevelési Egyetem (TE) végzős hallgatói, akiket a szombati ünnepségen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntött.
2016.02.20 18:41MTIAz Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye szerint az államtitkár kiemelte: a diplomájukat átvevő hallgatók már akkor bizonyítottak, amikor felvételt nyertek a Testnevelési Egyetemre, hiszen évek óta nyolc-tízszeres a túljelentkezés. Most pedig, hogy átveszik a diplomájukat, annak a csapatnak lesznek tagjai, akik nemzetközi szinten is megállják a helyüket sportolóként, olimpikonként, testnevelőként és edzőként - tett hozzá.
"Fennállásának 90 esztendeje alatt hihetetlen szellemi tőkét, gyakorlati tudást halmozott fel, gyűjtött össze és rendszerezett tudományos alapossággal az egyetem. Ebből a tudásból, tapasztalatból táplálkoztak a hallgatók, és saját tudásukkal, munkájukkal tovább gyarapították az intézményt" - fogalmazott Szabó Tünde, aki utalt arra, hogy a sport végre elfoglalta az őt megillető helyet és a kormány igyekszik pótolni a több évtizedes lemaradást a feltételek biztosítása területén.
"Egyre többen sportolnak hazánkban, pár éve új értelmet nyert a gyermekek egészséges életmódra nevelése. Ennek egyik példája a mindennapos testnevelés, melyhez jól képzett testnevelőkre van szükség. Cél, hogy minél többen sportoljanak szervezett keretek között, ehhez felkészült edzőkre van szükség" - jelentette ki Szabó Tünde.
A MOM Kulturális Központban tartott eseményen testnevelők, gyógytestnevelők, humánkineziológusok, rekreációszervező és egészségfejlesztő szakemberek, sportszervezők, edzők, szakedzők, sportmenedzserek vették át diplomájukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


