Szabászat
A postatörvény módosításáról egyeztettek a parlamenti pártok és a kormány
A hálózat ésszerűsítésével az ügyfelek egy helyen, egy időben az eddig megszokottnál több szolgáltatást vehetnének majd igénybe.
2016.04.05 20:20MTIKonstruktív és jó hangulatú volt az egyeztetés a postatörvény módosításáról, remények szerint a hasznos megbeszélés eredményeként a parlamenti pártok támogatják majd a javaslatot - mondta Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára kedden az egyeztetést követő sajtótájékoztatón, Budapesten.
A Magyar Posta székházában tartott egyeztetésen részt vett a javaslatot beterjesztő Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a meghívott öt parlamenti pártból képviseltette magát a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP frakciója, nem volt jelen az MSZP képviselője.
Németh Lászlóné hangsúlyozta: a postatörvény módosításának egyik célja, hogy a Magyar Posta feladatát pénzintézeti partnerek bevonásával láthassa el olyan településeken, ahol a postafiókok kihasználtsága kritikusan alacsony, ezzel a lépéssel az állami vállalat milliárdos nagyságrendű költséget takarítana meg, az ügyfélkiszolgálás színvonala biztosított lenne ezeken a településeken is.
Hozzátette: a hálózat ésszerűsítésével az ügyfelek egy helyen, egy időben az eddig megszokottnál több szolgáltatást vehetnének majd igénybe.
Németh Lászlóné kiemelte: a Magyar Posta az ország egyik legnagyobb munkáltatója, olyan másfél évszázados múlttal rendelkező állami vállalat, amely több millió állampolgárral tart napi szintű kapcsolatot.
Fontosnak nevezte az államtitkár, hogy a nemzeti postatársasággal kapcsolatos törvényalkotói munka az országgyűlési pártok véleményének megismerésével, átlátható módon történjen meg.
Rámutatott: az egyeztetés fókuszában a postai hálózat ésszerűsítésével kapcsolatos lehetőségek álltak, a társasággal szemben támasztott világos elvárás, hogy eredményes állami cégként működjön a továbbiakban is, és ehhez szükséges a nemzetközi tendenciák alapján is csökkenő hagyományos postai forgalom ellensúlyozása.
Németh Lászlóné kiemelte: a kormány a bürokráciacsökkentés programjába illeszkedő intézkedésként szándékozik a parlament elé terjeszteni a postatörvény módosítását, amelyek révén továbbra is elérhetőek lennének a vidéki kistelepüléseken nyújtott postai szolgáltatások, ugyanakkor javulhatna a Magyar Posta versenyképessége és működési hatékonysága.
A Miniszterelnökség államtitkára rámutatott arra, hogy a törvényben érintett kistelepüléseken többnyire a takarékszövetkezetek vannak jelen. A Magyar Posta feladatul kapta, hogy mérje fel, mely települések lehetnek érintettek abban, hogy a postai szolgáltatást pénzintézet végezze.
Szarka Zsolt, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy a megbeszélésen tájékoztatta a pártok képviselőit a társaság elmúlt években végzett fejlesztéseiről, gazdálkodásáról. Kiemelte, hogy 2015-ben tovább mérséklődött a Magyar Posta hagyományos postai tevékenysége, jelenleg több mint 2700 postahellyel rendelkeznek országszerte, számos elektronikus szolgáltatást vezettek be, a belföldi csomagküldő szolgáltatásban 34 százalék piaci részesedéssel piacvezetők.
A postai törvény módosításával lehetővé válna, hogy a postai egyetemes szolgáltatónak kijelölt Magyar Posta a kistelepüléseken is ugyanolyan színvonalú szolgáltatást nyújtson, mint a nagyvárosokban - mondta Szarka Zsolt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:00 Mi állhat a csongrádi földrengések hátterében?
- 1:24 Izrael elindította a Fekete Zászló hadműveletet Jemen ellen
- 22:48 Meteorológia: hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban
- 21:00 Már megint füstöl a MOL környéke - videó
- 20:00 Felborult egy szirénázó mentőautó Budapesten
- 19:50 Brit Nagydíj - Norris újra győzött, a veterán Hülkenberg először a dobogón
- 18:18 Folyamatosak voltak az utórengések szombat éjszaka Csongrád térségében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06