Beadvány
Kormánypárti módosító indítvány a postatörvényhez
Jogtechnikai pontosításról van szó.
2016.02.19 08:03MTIBánki Erik (Fidesz) módosító indítványt terjesztett be a postatörvényt módosító javaslathoz. A kormánypárti politikus szerint jogtechnikai pontosításról van szó, amely az eredeti javaslat céljának megfelelően egyértelműsíti a jogalkotói szándékot.
A parlament honlapján csütörtökön közzétett javaslat szerint a postai szolgáltató a jogszabályban meghatározott adatokat köteles nyilvánosan hozzáférhetővé tenni.
Az egyetemes postai szolgáltatásra vonatkozó adaton kívül nem ismerhető meg az egyetemes postai szolgáltató és az általa - a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény szerint közvetlenül vagy közvetve - irányított vállalkozás üzleti tevékenységével kapcsolatos azon adat, amelynek más által történő megismerése az ő vagy az általa irányított vállalkozás üzleti tevékenysége szempontjából aránytalan sérelmet jelentene.
A javaslat szerint különösen akkor aránytalan a sérelem, ha az adat - más általi megszerzése, hasznosítása, másokkal való közlése vagy nyilvánosságra hozatala - az egyetemes postai szolgáltató vagy az általa irányított vállalkozás versenytársát indokolatlan előnyhöz juttatná.
A javaslat indoklása szerint a módosító indítvány az alkotmánybírósági gyakorlatnak megfelelően pontosítja az adatok megismerhetőségének korlátait, és annak arányossági követelményét, továbbá egyértelműsíti az adattartalmat, mint a jogszabályi védelem közvetlen tárgyát.
A postai szolgáltatásról szóló törvény módosítására tett kormánypárti javaslat - amely szerint semmilyen adat nem lehet közérdekű, amely aránytalan sérelmet okozna a posta üzleti tevékenysége szempontjából - általános vitája kedden zajlott le a Parlamentben. A kormányzati politikusok egyebek között a piaci versenyben elszenvedhető hátrányok megszüntetésére hivatkoztak a postatörvény tervezett módosításának vitája során, míg az ellenzék az indítvány alaptörvény-ellenességét hangoztatta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


