Oktatás
PSZ: ha hétfőn nincs megegyezés a kormánnyal, sztrájk jöhet
Fontolóra veszi a sztrájk meghirdetését a pedagógus sztrájkbizottság, ha a hétfői tárgyaláson néhány fontos kérdésben nem sikerül dűlőre jutni a kormánnyal.
2016.04.01 09:09MTIGalló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke a TV2 Mokka című műsorában elmondta: azért fontolgatják az egynapos sztrájk meghirdetését, mert bár az általuk összeállított 25 pontból sok van, amelyben közeledtek az álláspontok, néhány nagyon fontos kérdésben nem látják a megegyezés lehetőségét.
Jelezte: ilyen a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) további működésének kérdése, amelyben "szeretnének tisztán látni". A sztrájkbizottságot alkotó három szervezet egyikének vezetője utalt arra, hogy bár március 22-én bejelentették a Klik megszűnését, csütörtökön Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője azt mondta, ebben az ügyben a kormány még semmiről sem döntött. Hozzáfűzte: az intézmények fenntartása, az iskolaigazgatók jogköre alapkérdés a köznevelés működésének további sorsát illetően, ezért nem újsághírekre, nyilatkozatokra szeretnének hagyatkozni.
Hasonlóan fontos és vitás kérdés a pedagógusok és a tanulók munkaterhelése, valamint a szabad tankönyvválasztás - jegyezte meg Galló Istvánné.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


