Oktatás
Várhatóan nem változtatnak a tankönyvjegyzéken
Hiába követelik szakmai és civil szervezetek a tankönyvpiac felszabadítását, a kormány egyelőre hajthatatlannak látszik az ügyben.
2016.03.31 07:25MTIÁprilis elsején kezdődik a tankönyvrendelés az iskolákban, ezért, mivel várhatóan nem változtat a kormány a tankönyvjegyzéken, az ősszel kezdődő tanévben már biztosan nem áll helyre a tankönyvválasztás szabadsága - erről Kereszty Péter, a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesületének (Tanosz) elnöke beszélt a Magyar Nemzetnek.
A kormány 2013-as közoktatási reformja után az Oktatáskutató és -fejlesztő Intézet fogott az állami kiadványok fejlesztésébe, ezek a tankönyvek kísérletiek, nem estek át engedélyeztetési folyamaton, így a bevezetésüktől számított 3 éven belül a tanároknak kell jelezniük a tapasztalatokat.
A Tanosz elnöke elmondta: korábban a magánkiadók által készített tankönyveknek szigorú engedélyeztetési folyamaton kellett átesniük. A magánkiadók 2013 óta csak akkor kezdhetnek a tankkönyvek akkreditációjába, ha arra miniszteri felhívás születik.
Kereszty Péter szerint ma az a jellemző, hogy ilyen felhívást nem tesznek közzé a közismereti tárgyakra, csak nyelvi, szakképzési, erkölccsel és hittannal foglalkozó, illetve nemzetiségi tankönyvekre. Itt valóban szükség lenne az állami beavatkozásra, mivel a magánkiadóknak, a nyelvkönyveket leszámítva, az ilyen tankönyvek gyártása a drága fejlesztések és az alacsony példányszám miatt nem éri meg.
A magánkiadók - a miniszteri felhívás híján - már nem fejezhették be az új kerettantervhez igazodó tankönyvsorozatok kifejlesztését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


