Fővárosi Közgyűlés
Havi félmilliárd forintos előleget kap a főváros az agglomerációs közlekedésre
Történik mindez az év első hat hónapjában, amíg meg nem születik az átvételről szóló végleges megállapodás.
2016.03.30 12:11MTIA Fővárosi Közgyűlés szerdai döntésével hozzájárult ahhoz, hogy Budapest havonta 500 millió forintos előleget kapjon a kormánytól az elővárosi közlekedés bonyolításáért az év első hat hónapjában, amíg meg nem születik az átvételről szóló végleges megállapodás.
A testület 20 igen szavazattal, 4 nem ellenében és 5 tartózkodás mellett hagyta jóvá, hogy támogatási szerződés születhessen a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal.
Az elfogadott előterjesztést Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes a közgyűlés ülésének elején nyújtotta be, a vitában felszólalva pedig hangsúlyozta, a kormány vállalta, hogy a végleges megállapodásban, legkésőbb június 30-ig tételesen elszámolnak az agglomerációs közlekedéshez kapcsolódó minden kiadással, aminek eredményeként a város az előlegen felüli összegekhez juthat.
Horváth Csaba, az MSZP képviselője a javaslat vitájában elmondta, 12-16 milliárd forintra tehető az agglomerációs közlekedés költsége, így az 500 millió forintos előleg várhatóan csak a kiadások felét fedezi majd.
Csárdi Antal, az LMP képviselője arról beszélt, az állam 40 milliárd forinttal tartozik a fővárosnak az agglomerációs közlekedés korábbi biztosításáért, és azt kérdezte, mit tesz a városvezetés ezen összeg visszaszerzése érdekében.
Tarlós István főpolgármester erre reagálva felkérte a BKV és a BKK vezérigazgatóit, hogy tájékoztassák az LMP képviselőjét, összességében milyen költségtérítést igényelnek az államtól.
A főpolgármester ezt követően a jobbikos Tokody Marcell kérdésére válaszolva azt mondta, tavaly 15,9 milliárd forintba került az agglomerációs közlekedés, az érintett települések kifizetései után pedig 12,1 milliárd forintos kiadás maradt.
A főpolgármester közölte, erre hivatkozva 1 milliárd forintos havi előleget szerettek volna kérni a kormánytól, a kabinet azonban azzal az ígérettel adott 500 millió forintot, hogy a végén elszámolnak a kiadásokkal. Tarlós István megjegyezte, a mostani megállapodással kapcsolatos véleményét az elszámolás után mondja el. "Lehet, hogy nem lesz olyan egyszerű az elszámolás" - fogalmazott, hozzátéve, a "lényeg, hogy a pénzt megkapjuk".
Bagdy Gábor előterjesztésében megjegyzi, a kormány várhatóan április 4-i ülésén dönt az előleg biztosításához szükséges fedezetről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


