Átvétel
NFM: zavartalan marad a közlekedés a budapesti agglomerációban
Az elsődleges elvárás szerint az átvétel nem okozhat az utasok számára kedvezőtlen, többletterhet jelentő változást a menetrendi kínálatban, a szolgáltatási színvonalban vagy a költségekben.
2016.02.17 18:30MTIA fővárosi agglomerációs közlekedés állami átvételéig is a megszokott formában vehetik igénybe a szolgáltatásokat az utasok - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán az MTI-vel.
A tárca hangsúlyozta, hogy az elsődleges elvárás szerint az átvétel nem okozhat az utasok számára kedvezőtlen, többletterhet jelentő változást a menetrendi kínálatban, a szolgáltatási színvonalban vagy a költségekben.
A minisztérium tájékoztatása szerint az állami szerepvállalás célja a HÉV infrastruktúra és járműpark uniós támogatással megvalósuló fejlesztésének megalapozása. Az új működési modell a teljeskörű feltételrendszer kidolgozása után, a tervek szerint 2016. július elsejével léphet életbe, addig is az agglomerációs közlekedési feladatokat a főváros látja el, a működési költségeket azonban visszamenőlegesen, már az idei év elejétől az állam fedezi - olvasható a közleményben.
Az NFM közölte továbbá, hogy a tárgyalások a megfelelő ütemben haladnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


