Fővárosi Közgyűlés
Budapest visszaadta az államnak az agglomerációs közlekedés működtetését
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén kijelölte a javasolt budapesti olimpiai helyszíneket, majd március végi határidővel visszaadta az államnak az elővárosi közlekedés üzemeltetését.
2016.01.27 12:17MTIA testület az ülés elején támogatta a 2024-es budapesti olimpiai pályázat alapját képező helyszínkiválasztási javaslatot. A tervezett olimpiai helyszín két térségből és ezeken belül hét klaszterből áll. A Duna térség az Olimpiai park (a Kvassay-zsilip térsége), a Margitsziget és az Óbudai-sziget klaszterből áll. Az úgynevezett városfejlesztési térséget pedig a Hősök tere, a Puskás, a Vásárközpont és a Népliget nevű klaszter alkotja. A közgyűlés nem támogatta az MSZP, az LMP, a Demokratikus Koalíció és a Párbeszéd Magyarországért módosító javaslatát, amelyben ismét népszavazást kezdeményeztek az olimpiáról.
A képviselők ezt követően kimondták, a főváros legkésőbb március 31-éig tartja fenn az agglomerációs tömegközlekedést, mivel az állam 2015-ben és 2016-ban nem biztosított forrást a szolgálgatáshoz, a kormány pedig vállalta a feladat visszavételét. A döntés értelmében ha a határidő lejártáig nem történik meg az átadás-átvétel, akkor az állam és a főváros ideiglenes megállapodás köt a költségek megtérítése mellett. A döntés értelmében a főváros a folyamat befejezéséig biztosítja a szolgáltatást.
Az agglomerációs közlekedés átszervezésével az ellenzék nem értett egyet. Az ülést megelőzően az MSZP, az LMP, a DK és a PM képviselői is úgy foglaltak állást, hogy az állami átvétel romló minőségű, ugyanakkor drágább szolgáltatásokat eredményez, aminek a főváros lakói lesznek a károsultjai.
A testület elfogadta az idei évi forrásmegosztás arányait is. Ennek alapján a kerületek 108,9 milliárd, míg a főváros 120,4 milliárd forintot kap.
A képviselők ezt követően állami tulajdonba adták a fővárosi Fiumei úti temetőhöz tartozó, jelenleg a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. tulajdonában álló ingatlanokat: a hátsó temetőt és a zsidó temetőt, továbbá a Kegyeleti Múzeum Temetkezési és Kegyeleti Szakgyűjteményében őrzött kulturális javakat.
A közgyűlés egy határozata alapján Budapest bemutatkozhat a MIPIM nemzetközi ingatlanfejlesztő szakkiállításon, amelyet márciusban rendeznek meg Cannes-ban. Egy másik döntéssel pedig a magyar főváros csatlakozik két környezetvédelmi célokat kitűző nemzetközi szervezethez: a Fenntartható Közbeszerzésben Világszínvonalon Vezető Városok Hálózatához (Global Lead Cities Network on Sustainable Initiatives) és a Polgármesterek Paktuma nevű szervezetekhez.
A Fővárosi Közgyűlés február 17-én tartja következő ülését, amelyen az idei évi költségvetésről is dönthetnek a képviselők.
Holnap dönt a fővárosi közgyűlés a BKK agglomerációs járataival kapcsolatos szerződések felmondásáról. Sokan kerestek,...
Közzétette: Vitézy Dávid - 2016. január 26.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06