Változás
Készpénz válthatja a cafeteriát
A kormányfő a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság "szétzúzta" a magyar cafeteriarendszert. Szerinte ezért fel kell vetni, hogy az eddig "rejtett" kettős javadalmazási rendszert nyílttá tegyék.
2016.03.10 13:43MTIOrbán Viktor arról is beszélt, hogy a 2017-es költségvetést úgy kell elkészíteni, hogy csak fejlesztésre lehessen hitelt felvenni, az állam működtetésére és fenntartására pedig ne lehessen többet költeni, mint amennyi rendelkezésre áll.
Így lehet majd elérni egy-két éven belül a "valóságosan nullás költségvetést" - mondta Orbán Viktor.
"Nem költünk többet, mint amennyi bevételünk van" - a kormányfő szavai szerint ezzel érhető el az abszolút számban vett adósságcsökkentés.
MTI Koszticsák Szilárd
Jön a pályázatbíráló szaknévsor
Új döntési rendszert vezet be a kormány az európai uniós pályázatoknál. A miniszterelnök az előző napi kormánydöntést ismertetve elmondta: a korábban kiszervezett pályázati döntési rendszert megszüntetik, és felállítanak egy, az államigazgatásban dolgozókból álló pályázatbíráló szaknévsort.
A kormányfő szerint ez a szisztéma gyorsabb és átláthatóbb lesz.
Matolcsy: a felzárkózás időszaka jön
A jegybank elnöke az eseményen kiemelte: a versenyképesség növelésén alapuló gazdaságpolitikát kell folytatni, mert a következő 20-25 év az ország felzárkózásának időszaka lesz.
Matolcsy György szerint 2010 óta az ország sikeres gazdaságpolitikai fordulatot és pénzügyi stabilizációt hajtott végre, majd 2013-tól monetáris fordulatot vitt véghez. Ezek eredményeként Magyarország a tartós gazdasági növekedési pályára állt.
MTI Koszticsák Szilárd
Az MNB elnöke kiemelte: a következő időszakban megvalósítható lesz az ország felzárkózása, ehhez javítani kell az ország versenyképességét, annak részeként az állam versenyképességét is, miközben az erőforrások minőségi felhasználására is figyelmet kell fordítani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


