Még szép
Cafeteria: új szabályozás lesz
Az Európai Unió Bírósága kedden hozta nyilvánosságra, hogy nem egyeztethetők össze az uniós joggal a SZÉP-kártya és az Erzsébet étkezési utalvány rendszer egyes elemei.
2016.02.24 14:58MTIAz európai bírósági döntés tiszteletben tartásával ésszerű időn belül olyan új szabályozást dolgoznak ki a SZÉP-kártya ügyében, amely megfelel a magyar érdekeknek - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
A tárcavezető egy más témában tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva közölte: mindenképpen olyan szabályozásra van szükség, amely megfelel a magyar érdekeknek, ezt a szándékot nem adják fel.
Az Európai Unió Bírósága kedden hozta nyilvánosságra, hogy nem egyeztethetők össze az uniós joggal a SZÉP-kártya és az Erzsébet étkezési utalvány rendszer egyes elemei. Kovács Zoltán kormányszóvivő ezt követően elmondta, hogy a kormány tudomásul veszi a döntést, de fenntartja az Erzsébet-programot. A kibocsátók pedig jelezték, hogy az utalványok kibocsátása, elfogadása és beváltása, illetve a SZÉP-kártya használata zavartalanul folyik tovább.
A keresetet az Európai Bizottság indította Magyarországgal szemben. A bíróság keddi döntésében megállapította: a rendszer egyes elemeivel Magyarország megsértette a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságát. A bíróság öt pontban állapított meg eltérést az uniós jogtól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


