Illegális bevándorlás
Öt évre ítéltek két szerb embercsempészt Szegeden
A csempészek a határzárat megrongálva juttattak magyar területre tizenkét migránst
2016.03.02 10:33MTIGyorsított eljárásában öt-öt év börtönnel sújtott a Szegedi Járásbíróság két szerb embercsempészt, aki a határzárat megrongálva juttatott magyar területre tizenkét migránst - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán.
Szanka Ferenc közölte, a bíróság a vádlottakat anyagi haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva, az államhatár rendjének védelmét biztosító létesítmény megrongálásával elkövetett embercsempészés, valamint határzár tiltott átlépése bűntettében mondta ki bűnösnek, és a szabadságvesztés mellett öt évre kiutasította Magyarország területéről.
A vádlottak február 2-án hajnali két óra körül a röszkei határátkelő környékén öt pakisztáni, három iráni és négy afgán embert vezettek a határzárhoz. A két vádlott drótvágóval lyukat vágott a kerítésen, majd a migránsokat átkísérte Magyarországra, hogy ismeretlenül maradt társuk személygépkocsival továbbvigye őket Ausztriába. A történteket észrevették a rendőrök, és elfogták őket.
Az ítélet ellen mindkét vádlott és az ügyészség is fellebbezett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


