OGY
Adókedvezményt kapnak a budapesti olimpiai pályázat támogatói
Az Országgyűlés kedden lehetővé tette, hogy társasági adókedvezményt (tao) kaphassanak azok a cégek, amelyek idén és jövőre összesen legfeljebb 19 milliárd forinttal támogatják a budapesti olimpiai pályázat lebonyolításáért felelős zártkörűen működő nonprofit részvénytársaságot.
2016.03.01 12:46MTIA képviselők Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter javaslatára 117 igen szavazattal, 57 nem ellenében fogadták el a társasági és az osztalékadóról, valamint a sportról szóló törvények ezt tartalmazó módosítását.
Az új szabályozás szerint a támogatók a fővárosi önkormányzat és a Magyar Olimpiai Bizottság közös tulajdonában lévő nonprofit zrt. igazolása alapján vehetik igénybe az adókedvezményt, amelynek mértékét és felhasználási módját az előadóművészeti szervezetek, filmalkotások és látvány-csapatsportok támogatásánál már alkalmazott tao-törvény szabályozza. Ez alapján a javaslat rögzíti, hogy a támogatás 25 százaléka elismert költség, és nem növeli az adóalapot.
Az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának kezdeményezésére az elfogadott szöveg kimondja, hogy az olimpiai pályázat lebonyolítójának szánt támogatásoknál nem kell alkalmazni a költségvetési támogatásokra vonatkozó törvényi rendelkezéseket.
A képviselők kikötötték továbbá, hogy a támogatást csak a köztartozással nem rendelkező cégek vehetik igénybe, a pályázatot lebonyolító társaságnak pedig a 2017 végéig egy éven belül be kell fizetnie a költségvetésnek a fel nem használt támogatást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


