Pedagógustüntetés
Gigademonstrációt jelentett be Pukli március 15-ére
A Teleki Blanka Gimnázium igazgatója szerint nem megoldás a Klik átalakítása, az egyetlen elfogadható lépés az intézményfenntartó megszüntetése lenne. Tömegtüntetést szerveznek a nemzeti ünnepre, ahova várnak mindenkit.
2016.02.27 09:46ma.huPalkovics László oktatási államtitkár volt az ATV Szabad Szemmel című műsorának első vendége péntek este. A politikus az adásban is megerősítette, hogy a kormány összesen 38 milliárd forintos pluszforrást biztosít a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ számára, ez magában foglalja a 17 milliárdos adósság konszolidációját is. Megerősítette, hogy ez az összeg nem fedezi az tejes szükségletet, arra azonban nem tudott válaszolni, hogy nagyságrendileg mekkora összegre van szükség a közoktatásban.
Palkovics megerősítette, hogy július 1-jétől teljesen átalakítják a Klik-et, és egy olyan szervezet jön létre, amelyik szerinte a jövőben nagyobb mértékben szolgálja majd az oktatás ügyét és nagyobb mértékben lesz partner az iskolák számára. Hozzátette, hogy az átalakítás után nagyobb autonómiát fognak biztosítani az intézmények vezetőinek is. Az államtitkár azt is elmondta, hogy a Klik a decentralizációt követően nem marad ekkora mamutszervezet, hanem sok kis szervezetre fog bomlani. Hozzátette, nem gondolja, hogy a Klebersberg nevet meg kellene változtatni.
Palkovics László után Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke és Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója következett a műsorban. Az iskolavezető - akit az utóbbi időben megpróbáltak kikezdeni – az oktatási államtitkár szavaira reagálva elmondta, hogy nem tudják elfogadni az intézményfenntartó átalakítását. Szerinte az egyetlen megoldás az lenne, ha teljesen megszüntetnék a Klik-et, ezért március 15-ére gigademonstrációt szerveznek Budapestre. „Nem lehet kompromisszum. Az egész rendszer elhibázott rendszer, fel kell alapjaitól az egészet építeni újra” – jelentette ki az iskolaigazgató.
„Mindenkit nagyon-nagyon nyomatékosan kérünk, hogy március 15-ére összpontosítsa az erejét Budapestre, és jöjjön el. Délután 3-kor találkozzunk, és vonuljunk végig az Andrássy úton a Kossuth térig. Mutassuk meg, hogy mekkora erő van mögöttünk!”
Pukli azt is hozzátette, hogy ha ez sem lesz elég, akkor a következő lépés a sztrájk lesz. Galló Istvánné szerint a 38 milliárddal a kormány elismerte, hogy mennyire alulfinanszírozott a Kilk, hozzátette ugyanakkor, hogy semmilyen személycserével nem lehet jobbítani ezen a rendszeren. Szerinte a mostani segítség alapvetően hangulatjavító hatású lesz, hiszen a pedagógusoknak sokkal kevesebb napi gonddal kell majd megküzdeniük, az alapvető problémák nem lesznek megoldva.
A köztársasági elnök húga, Pölöskei Gáborné lesz a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ új vezetője. Áder János húga miniszteri biztosként az intézményrendszer szakmai átalakításában is részt vesz majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


