Vádemelés
Magukra költötték a hátrányos helyzetű fiataloknak szánt pályázati pénzt
Vádat emelt a Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészség egy végegyházi közhasznú egyesület két vezetője és hat társuk ellen, akik a saját céljaikra használták fel a hátrányos helyzetű roma fiatalok számára elnyert támogatást, majd az elszámoláshoz és az újabb támogatási részösszeg lehívásához fiktív számlákat használtak fel.
2016.02.19 10:44MTIA vádirat szerint az első- és a másodrendű vádlott - egy 44 éves férfi egy 37 éves nő - az adott időszakban élettársak voltak, együtt alapították 2004 júliusában az egyesületet. A társadalmi szervezet elnöke a férfi lett, de valójában az élettársa is eljárt a projekt ügyeiben. Az egyesület a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett pályázaton 2010 májusában mintegy 29,5 millió forint támogatást nyert el, amelynek forrása részben az Európai Szociális Alap, részben a központi költségvetés volt.
A támogatásból ifjúsági klub létrehozását kívánták megvalósítani, amely a hátrányos helyzetű roma lakosság, elsősorban a fiatalok társadalmi integrációjának elősegítését szolgálta volna. A pályázat projektmenedzseri feladatait egy 49 éves szegedi nő, a harmadrendű vádlott látta el.
A támogatás összegéből mintegy 29 millió forintot az első- és a másodrendű vádlott több részletben levett az egyesület folyószámlájáról, és azt a saját céljaikra, a megélhetésükre fordították, abból a harmadrendű vádlott is részesült. A pénz jogosulatlan felhasználását az egyesület vezetői valótlan tartalmú, fiktív számlákkal leplezték, amelyeket a további öt vádlott állított ki.
A támogatás elszámolásához, illetve a következő támogatási részösszeg lehívásához felhasznált fiktív számlákat meg nem történt rendezvények szervezéséről - például szakmai előadások, falunap, kiállítás, tábor - és ezekhez kapcsolódó étkeztetésről, szállásról állították ki.
Az ügyészség az első-, a másod- és harmadrendű vádlottat jogosulatlan gazdasági előny társtettesként, folytatólagosan elkövetett megszerzésének bűntettével, míg a többi öt vádlottat ehhez nyújtott bűnsegédi közreműködéssel vádolja.
Az ügyet a Gyulai Járásbíróság tárgyalja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Nagy Márton: Magyarországnak szüksége van a kínai kapcsolatokra
- 13:30 Cannes - Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap Meryl Streep a fesztivál megnyitóján
- 12:58 Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
- 11:57 Létrejött Magyarország harmadik UNESCO-tanszéke
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06