Legyenek az általánosnál körültekintőbbek
Ankarai merénylet: a KKM óvatosságra inti a kiutazókat
A szerdai ankarai merényletet követően a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata csütörtöki figyelmeztetésében azt kéri a kiutazó magyar állampolgároktól, hogy legyenek az általánosnál körültekintőbbek.
2016.02.18 15:38MTIEmlékeztettek: szerdán helyi idő szerint az esti órákban nagy erejű robbanás történt Ankara központi részében, mintegy 300 méteres távolságra a nemzetgyűlés, a légierő és a vezérkar épületeitől. A robbantásnak az eddig közzétett adatok szerint 28 halálos áldozata és 61 sérültje van.
A robbantásnak külföldi állampolgárságú áldozata vagy sérültje nem volt.
A konzuli szolgálat ezúttal is javasolja a Törökországban tartózkodó vagy odautazni kívánó magyar állampolgároknak, hogy a konzuli szolgálat honlapján regisztrálják utazásukat.
A robbanással kapcsolatosan szükség szerint a nagykövetség a 00 90 533 699 3694-es ügyeleti telefonszámon továbbra is elérhető.
Javasolják továbbá, hogy a kiutazók kerüljék a nagy tömegeket vonzó rendezvényeket, és az általánosnál körültekintőbben járjanak el mind az utazás, mind pedig az ott tartózkodásuk ideje alatt.
Scenes in Ankara following an explosion which killed 'at least 28 people'
Közzétette: The Independent - 2016. február 17.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06