Melltartóban táncolt a tanítványai előtt
Sztriptízt táncolt egy tanárnő a gólyabálon
Levette a pólóját és melltartóban táncolt tanítványai előtt egy tanárnő a zalaegerszegi Széchenyi középiskola gólyabálján; mindezt a diákok mobiltelefonon rögzítették, így a "sztriptíz" a világhálóra is felkerült - írta szerdai számában a Zalai Hírlap.
2008.10.29 10:46Zalai HírlapRozmán Sándor, az iskola igazgatója a lapnak elmondta, hogy az október közepén tartott gólyaavató utolsó feladatainak egyike a sztriptíz volt. A diákok pluszponthoz juthattak, ha az osztályfőnök is vállalta, hogy megszabadul néhány ruhadarabjától. A pedagógusok méltóságukat megtartva vettek részt a játékban, például fél pár cipőjüktől váltak meg. Egyikük viszont valószínűleg bizonyítani szeretett volna diákjai előtt, ezért alsóneműre vetkőzött: ledobta a pulóverét, a pólóját, és melltartóban táncolt tovább.
A tanárnő tánca addig tartott, míg egyik kollégája ráterítette a kabátját és ezzel véget vetett az előadásnak. A diákok a jelenetet rögzítették, a "sztriptíz" a világhálóra is felkerült. A felvételek láttán az iskola igazgatója fegyelmi eljárást indított a pedagógus ellen, és megrovásban részesítette a "szakmai szempontból egyébként jó tanerőt" - olvasható a lapban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


