Fővárosi Közgyűlés
Kiterjesztenék a forgalomkorlátozást szmogriadó esetén
Módosíthatja a szmogriadóról szóló rendeletet jövő szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés, az erről szóló előterjesztés bővítené a szmoghelyzeti riasztási fokozatban a forgalomkorlátozás által érintett járművek körét.
2016.02.12 11:37MTIA Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes által jegyzett javaslatban az olvasható, hogy a korábbi korlátozás által érintett környezetvédelmi osztályokba sorolt járműveken túl a bővítés érinti az Euro-2-es benzines és dízelüzeműeket is.
Az előterjesztés szerint a legszennyezőbb gépjárművekhez az eddigi, fekete matricás szabályozással a járművek mintegy 7-8 százaléka (46-76 ezer) tartozott, ha az agglomerációs vagy azon belül a budapesti adatokat veszik figyelembe.
A módosítási javaslat - az előbbi kört a 2-es, illetve 4-es jelű környezetvédelmi osztállyal bővítve - a gépjárművek 29-32 százalékát (mintegy 186-307 ezer) érintené.
A következő korlátozási lépcsőt az Euro-3 szabályoknak megfelelő dízelüzemű járművek környezetvédelmi osztályai (7-es és 8-as együtt) jelenthetnék, ezzel a korlátozás által érintett autók aránya 38-41 százalékra nőhetne (240-395 ezer).
Rámutattak arra, hogy a módosítási javaslat által érintett autók közül a legkedvezőbbnek tekinthető, az Euro-2 szabályokat még teljesítő, a 4-es jelű környezetvédelmi osztályba soroltak - az általános forgalomba hozatali szabályokat tekintve, a legjobb esetben is - már több mint 15 évesek, jellemzően 16 és 19 év közöttiek.
Hozzátették, megalapozott álláspont műszaki és környezetvédelmi szempontból egyaránt, hogy a korlátozás által érintett járművek se közlekedhessenek a fővárosi szmogriadó riasztási fokozata miatt elrendelt - például a szálló por esetén 6 órától 22 óráig tartó - forgalomkorlátozás esetén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


