Bűnügy
Vádat emeltek az ismerősét megfojtó hajléktalan ellen
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 41 éves hajléktalan férfival szemben, aki 2014 augusztusában egy szóváltást követően megfojtotta szintén hajléktalan ismerősét.
2016.02.08 09:49MTIIbolya Tibor főügyész közleményében azt írta, a vádlott és a sértett egyaránt hajléktalan volt, mintegy 10 éve ismerték egymást, mivel korábban egy helyen dolgoztak. A két férfi 2014. augusztus 22-én együtt töltötte a napot, az utcán kéregettek, majd az összegyűjtött pénzből több liter bort vásároltak, amit közösen megittak. Este a IX. kerületi Boráros téren folytatták az italozást, eközben azonban szóváltás alakult ki közöttük, és a vádlott többször ököllel megütötte a sértettet.
A két férfi ezután a HÉV-végállomás melletti Duna-parti füves területre ment, ahol a vádlott ismeretlen okból újra bántalmazni kezdte a sértettet, majd megfojtotta. Ezután elaludt, és másnap reggel észlelte, hogy ismerőse élettelenül fekszik mellette, ezért az arra kocogó emberektől segítséget kért.
A Fővárosi Főügyészség a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő férfit emberöléssel vádolja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


