Vádemelés
Sarlóval ölte meg élettársát a féltékeny férfi
Vádat emelt a Heves Megyei Főügyészség azzal a fiatal férfival szemben, aki ittasan, féltékenységből sarlóval ölte meg éllettársát Bükkszenterzsébeten.
2016.01.28 11:46HavariapressA vádirat szerint a 23 éves vádlott kilenc éve élt együtt a sértettel, de kapcsolatuk nem volt konfliktusoktól mentes: gyakran veszekedtek, a férfi többször verte is élettársát, aki emiatt néha napokra elköltözött tőle.
2015. július 11-én spontán családi összejövetel alakult ki azon a bükkszenterzsébeti utcán, ahol az élettársak is laktak: a jelen lévők zenét hallgattak, a felnőttek egy része pedig italozott. Délután az addigra ittas állapotba került vádlott összeveszett az élettársával, akit többször megütött és megrúgott, illetve a hajánál fogva megrángatott, ezután viszont magára hagyta, mert egy barátjával átbicikliztek a közeli Tarnaleleszre, ahonnan csak este tértek haza.
Amikor a szobába lépett, azt látta, hogy az őt korábban kísérő barátja a lakásukban tartózkodik, élettársa pedig - feltehetően az elfogyasztott alkohol miatti hányingerrel küzdve - hiányos öltözetben ül az ágyon.
A szituációból a férfi arra következtetett, hogy a nő megcsalta őt a barátjával, ezért előbb vélt riválisát ütötte meg, úgy, hogy az beesett a tűzhely mögé, majd a nőre támadt, akit egy 32 cm hosszú törött szerszámnyéllel és egy házi készítésű sarlóval olyan durván és kitartóan bántalmazott, hogy a helyszínelők később összesen 54 sérülést számoltak meg rajta. A sérülések közül legalább hatot a sarló élével és hegyével okozta, amik miatt a nő a kórházba szállítása után életét vesztette.
A Heves Megyei Főügyészség a vádiratában indítványozta, hogy a bíróság a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő vádlottal szemben fegyházbüntetést szabjon ki, mellékbüntetésül tiltsa el a közügyek gyakorlásától, valamint kötelezze a nyomozás során keletkezett, több mint hatszázezer forint bűnügyi költség megfizetésére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06