Diplomácia
Kövér László fogadta az iráni Parlament alelnökét
A parlamentben fogadta csütörtökön Kövér László házelnök Mohammad-Hassan Abutorabifardot, az iráni parlament alelnökét.
2016.01.21 16:12MTI
MTI/Bruzák Noémi
Az Iráni Iszlám Köztársaság parlamenti alelnökének magyarországi látogatását Kövér László a két ország hosszú múltra visszatekintő diplomáciai kapcsolatainak egy jelképes pillanataként értékelte, amely az együttműködés új fejezetének nyitányaként szolgálhat.
A közlemény szerint a házelnök megelégedését fejezte ki, hogy sikerült lezárni az Irán és a Nyugat közötti vitát a közel-keleti állam atomfejlesztési programjáról, és reményének adott hangot, hogy a szankciók feloldását követően az ázsiai ország súlyának megfelelően tér vissza a nemzetközi közösségbe, amihez Magyarország minden segítséget meg kíván adni.
A felek nagyra értékelték a két ország közötti tudományos és oktatási együttműködést, és szorgalmazták a gazdasági és kereskedelmi lehetőségek kihasználását. A megbeszélésen Mohammad-Hassan Abutorabifard és Kövér László egyetértett abban is, hogy a magyar és perzsa parlamenti kapcsolatok szorosabbra fűzésében jelentős szerepet játszat az Interparlamentáris Unió Baráti Tagozatainak tevékenysége.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


