Terrorizmus
Szakértő: kirekesztettség és naivitás miatt csatlakoznak nők az Iszlám Államhoz
A szíriai és iraki fegyveres harcokban jelenlegi adatok szerint négy-ötezer európai vesz részt terrorszervezetek oldalán, köztük hozzávetőlegesen ötszáz nő.
2016.01.16 10:10MTIA kirekesztettség érzése és naivitásuk, romantikus elképzeléseik indítják az Európában felnőtt muzulmán nőket arra, hogy csatlakozzanak az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezethez - mondta a Migrációkutató Intézet vezető kutatója az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
Sántha Hanga - akinek a témában tavaly decemberben jelent meg Speidl Biankával közös tanulmánya - elmondta: az etnikai hovatartozás, életkor és családi háttér szempontjából nagyon különböző nők internetes megnyilatkozásaiból kiderül, hogy az IÁ-hoz való csatlakozást megelőző közös élményük a nyugati társadalomból való kirekesztettség érzése, a viseletük miatt őket érő zaklatások, megaláztatások. Emellett nagy szerepet játszanak naiv, romantikus elképzeléseik arról, hogy miként tudnának nőként hozzájárulni az ideális iszlám társadalom létrejöttéhez - tette hozzá.
A szíriai és iraki fegyveres harcokban jelenlegi adatok szerint négy-ötezer európai vesz részt terrorszervezetek oldalán, köztük hozzávetőlegesen ötszáz nő - jegyezte meg a kutató.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


