Mégis marad az "uram-bátyám" világ?
Felszámolt átalakítás a közigazgatásban
Nem lesz központi kiválasztás a megüresedett közigazgatási állásokra és versenyvizsgákat sem szervez jövőre a kormány - írta a hétfői Népszava, hozzátéve: ezzel gyakorlatilag felszámolják a Szetey Gábor egykori személyügyi államtitkár által jegyzett 2007-es átalakításokat.
2008.10.27 07:05NépszavaJövő januártól már a központi közigazgatásban, illetve a kormányhivatalokban megüresedő összes álláshelyet a Kormányzati Személyügyi Központon (KSZK) keresztül lehetett volna csak betölteni. A vezetői állások esetében nyár óta működik ez a rendszer - emlékeztet a lap. A központ teszteli a pályázók alkalmasságát, és csak a minden szempontból megfelelő jelölteket terjeszti a tárcák vezetői elé, hogy közülük válasszanak.
Egy jogszabály-módosítás azonban, amelyet a 2009-es költségvetéshez kapcsolódó törvénycsomagba építettek be, törli azt az előírást, hogy ezt az eljárást 2009-től a központi közigazgatásban dolgozó tisztségviselőkre is alkalmazni kell - olvasható a cikkben. A lap arra is felhívja a figyelmet, hogy Szetey Gábor 2007-ben még azzal indokolta a rendszer bevezetését, hogy így biztosítható a pályázók esélyegyenlősége, mert ezzel megszűnik az "uram-bátyám" világ, és a rátermettség, nem pedig a "kapcsolat" lesz a kiválasztás alapja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


