10+10 millió
Novák Katalin: több százezer családnak jelent segítséget az új otthonteremtési program
Aki a jogosultsági feltételeknek megfelel, és benyújtja igényét, az meg is kapja a támogatást, mert a program költségvetési kerete felülről nyitott.
2016.01.02 16:09MTITöbb százezer családnak jelenthet segítséget az új, 10+10 millió forintos otthonteremtési program a kormány számításai szerint - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára egy szombati budapesti sajtótájékoztatón.
Novák Katalin szerint a családok nagy többsége érezheti majd, hogy jelentős kormányzati segítséget kap az otthonteremtéshez. Aki a jogosultsági feltételeknek megfelel, és benyújtja igényét, az meg is kapja a támogatást, mert a program költségvetési kerete felülről nyitott - fűzte hozzá.
Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkár közölte: az igénylők már felkereshetik a pénzintézeteket, tájékozódhatnak és beadhatják kérelmüket.
Az államtitkárok, összegezve az új program fontosabb részleteit, egyebek mellett arra hívták fel a figyelmet, hogy a 10+10 millió forintos támogatást, illetve kedvezményes hitelt azok a nagycsaládosok vehetik igénybe, akik új lakást, vagy házat vásárolnak, építenek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06