Illegális bevándorlás
Elindult a második magyar rendőrkontingens Szlovéniába
Elindult hétfő reggel Budapestről a második magyar rendőrkontingens Szlovéniába, ahol az illegális bevándorlással kapcsolatos feladatokat lát majd el.
2015.12.28 09:22MTI
MTI/Máthé Zoltán
A Készenléti Rendőrség bázisán tartott sajtótájékoztatón Papp Károly országos rendőrfőkapitány elmondta: 52 rendőr utazik Szlovéniába, ahol január 31-ig teljesítenek szolgálatot. A magyar rendőrök szlovén irányítás alatt dolgoznak majd.
A magyar rendőrök elsősorban a befogadóállomásokon teljesítenek szolgálatot, közreműködnek a zöldhatár őrizetében, az úgynevezett mélységi ellenőrzésben és a közrendvédelmi feladatok ellátásában.
MTI/Máthé Zoltán
Papp Károly elmondta azt is, hogy idén az egyik legnagyobb kihívást az illegális bevándorlással és a határvédelemmel kapcsolatos feladatok jelentették.
Felidézte, Magyarország a schengeni határellenőrzési kódex szabályainak betartása érdekében három pilléren álló intézkedéseket hozott az év közepén: szigorított az illegális bevándorlással kapcsolatos jogszabályi környezeten, műszaki akadályt telepített az érintett határszakaszra és felállították a határrendészeti igazgatóságot.
Ennek eredményeként a migráció a zöldhatáron szinte megszűnt, ma már ellenőrzött keretek között történik a személy- és járműforgalom beléptetése a határokon - tette hozzá a rendőrfőkapitány.
Szólt arról is, hogy Szlovénia október végén kért segítséget a rendőri feladatok ellátására, erre Magyarország az elsők között válaszolt, és a kormány döntése értelmében november 9-e és 2016. január 31-e között rendőröket küld az országba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


