Illegális bevándorlás
Német pénzügyminiszter: az uniós országok majd 2016-ban feleszmélnek
A politikus szerint a kelet-európai tagországoknak is be kell fogadniuk menekülteket, de kevesebbet, mint Németország.
2015.12.27 17:29MTIAz Európai Unió tagállamai 2016-ban majd belátják, hogy csak közösen tudják megoldani a menekültválságot - mondta a német pénzügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban, amelyben hangsúlyozta, hogy a kelet-európai tagországoknak is be kell fogadniuk menekülteket, de kevesebbet, mint Németország.
Wolfgang Schäuble a Bild am Sonntag című lapban megjelent interjúban kiemelte, hogy a szolidaritást nem lehet "egymás szidalmazásával" biztosítani, és az is "fontos előrelépés", hogy "végre valamennyi tagállam megértette" az uniós külső határ biztosításának fontosságát.
A "következő évre az az előrejelzésem, hogy Európában érvényesül majd a felismerés, hogy csak együtt tudunk megbirkózni a menekültválsággal" - tette hozzá.
Felidézte, hogy a kilencvenes évek elején - a délszláv háború kitörése idején, amikor a legutóbbi nagy menekülthullám elérte Németországot - a frissen újraegyesített ország keleti részén, a volt NDK területén fekvő tartományok nem akartak menekültetek befogadni, és arra hivatkoztak, hogy a lakosságnak nincsenek tapasztalatai külföldiekkel.
Wolfgang Schäuble elmondta, hogy ebben a helyzetben szövetségi belügyminiszterként úgy döntött, hogy az új tartományok nem kaphatnak mentességet, nekik is be kell fogadniuk menekülteket, de "százalékosan kevesebbet", mint a nyugati tartományok, hogy a lakosság hozzászokjon a külföldiek jelenlétéhez.
Mindez "a mai viszonyokra áthelyezve azt jelenti, hogy a kelet-európai országoknak is be kell fogadniuk menekülteket, de kevesebbet, mint Németország" - mondta a miniszter.
A közös megoldás azzal is jár, hogy a külpolitikában és a biztonságpolitikában több feladat hárul Németországra, "mint amennyit talán szeretnénk", de tudomásul kell venni, hogy jelentősebb európai közreműködés nélkül nem lehet stabilizálni a közel-, és a közép-keleti térséget és Afrikát - tette hozzá Wolfgang Schäuble.
Kiemelte, hogy fokozatosan össze kell kapcsolni az uniós tagországok kül- és biztonságpolitikáját, és meg kell célozni egy "közös európai hadsereg" kialakítását. A "nemzeti hadseregekre" fordított forrásokat "közösen sokkal hatékonyabban lehet felhasználni" - jegyezte meg.
A menekültválság németországi kezeléséről szólva hangsúlyozta, hogy komolyan kell venni a lakosság aggodalmait, ugyanakkor ha sikeres az integráció, "középtávon sok szempontból jót tesz nekünk" a menekültek jelenléte.
A válság ugyanis megmutatta a "németek hihetetlen segítőkészségét", és minden segítő megtapasztalhatta, hogy szükség van rá. Továbbá a menekültek a munkaerőpiacon segítenek ellensúlyozni a társadalom elöregedését, és hozzásegítik az Európai Uniót a továbbfejlődéshez. "Egész Európa megerősödve kerül majd ki ebből a válságból" - mondta Wolfgang Schäuble.
Kapcsolódó írások:
- A tagországok megállapodtak az Oroszország elleni uniós szankciók meghosszabbításáról
- A terrorizmus elleni, kompromisszumok nélküli harc mellett kötelezték el magukat az uniós vezetők
- Orbán: Magyarország elviekben támogatja az állandó uniós határőrizeti szerv létrehozását
- Migrációs "mini-csúcstalálkozót" tart nyolc uniós tagállam és Törökország
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06