3 gyerek - 10 millió forint
Négyzetméterhatárok az új lakástámogatási rendszerben
A támogatást akkor kaphatják meg a családok, ha a lakás, amelyet vásárolnak, legalább annyi négyzetméteres, mint a családban élő gyermekek száma hússzal szorozva.
2015.12.19 08:20MTIA kormányzati kommunikációért felelős államtitkár közlése szerint az új otthonteremtési rendszerben lesznek négyzetméterhatárok.
Tuzson Bence az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában azt mondta, hogy a támogatást akkor kaphatják meg a családok, ha a lakás, amelyet vásárolnak, legalább annyi négyzetméteres, mint a családban élő gyermekek száma hússzal szorozva. Egy háromgyermekes családnak például legalább hatvan négyzetméteres lakást kell vásárolnia.
Az államtitkár hozzátette: ház vásárlása esetén harminc négyzetméterrel kell szorozni, vagyis itt legalább kilencven négyzetméter alapterületű ingatlanokra vonatkozik a kedvezmény.
Tuzson Bence arról is beszélt, hogy a legalább háromgyermekes családok esetén nem kell házasságban élniük a szülőknek ahhoz, hogy igénybe vehessék a tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatást. Ha azonban még nincs három gyermekük, csupán vállalják, hogy lesz, akkor házastársaknak kell lenniük - tette hozzá.
A támogatás azoknak is jár, akik egyedül nevelnek legalább három gyermeket - jelezte, hozzáfűzve: az örökbe fogadott gyermek is saját gyermeknek minősül. Így például egy olyan család is részesülhet a kedvezményben, ahol két gyermek mellé a szülők egészségügyi problémák miatt nem tudnak harmadikat vállalni, de örökbe fogadnak egyet.
Tuzson Bence megjegyezte, hogy ha valaki már kapott korábban családi otthonteremtési kedvezményt (csok), akkor ennek összegét le kell vonni a tízmilliós támogatásból.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán jelentette be, hogy tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatást ad az állam a lakhatási kérdések rendezéséhez azoknak a pároknak, amelyek tíz éven belül három gyermeket vállalnak. A csok kiterjesztéseként további tízmillió forintot is kaphatnak a családok huszonöt éves futamidőre, amelynek kamata nem lehet magasabb három százaléknál. Önerős építkezésnél pedig ötmillió forintig visszaigényelhető lesz az áfa.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06