10 éven belül három gyerek
10 millió forintos támogatást ad az állam három gyermek vállalásakor
Tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatást ad az állam azoknak a pároknak a lakhatási kérdések rendezéséhez, akik tíz éven belül három gyermeket vállalnak.
2015.12.16 14:47MTILázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kiterjesztése keretében a vissza nem térítendő támogatás mellett további 10 millió forintos hitelt is kaphatnak a három gyermeket vállaló családok huszonöt éves futamidőre, amelynek kamata nem lehet magasabb 3 százaléknál.
Hogy minél biztosabb legyen az otthonteremtés, az új építésű lakások vásárlásakor a támogatás két gyermek esetén 2,6 millió forintra emelkedik - tette hozzá.
Közölte azt is, akik eddig igényelték már a csok-ot vagy korábban az úgynevezett szocpolt, azok a felvett összeggel csökkentett támogatást igényelhetnek. Arról még egyeztetnek, hogy akik nem tudják teljesíteni a vállalásokat, azoknak milyen feltételekkel kell visszafizetniük a támogatást.
Elmondta azt is: az új lakások vásárlása esetében eltörölték a csok feltételei között szereplő négyzetméterár-korlátokat már egy gyermeknél is. Az igénylés felső életkori határa továbbra is 40 év lesz.
Lázár János emlékeztetett arra, hogy január 1-jétől 27 százalékról 5 százalékra csökken az új lakásvásárlás áfája legfeljebb 150 négyzetméteres lakások és 300 négyzetméteres házak esetében. Ezt a kormány azzal egészítette ki, hogy szintén január 1-jétől önerős építkezésnél 5 millió forintig visszaigényelhető lesz az áfa.
Emlékeztetett: az építési engedélyezési eljárás bejelentésre változik a 300 négyzetmétert meg nem haladó lakóépületek esetében. 2016 januárjára további építésügyi reformcsomag is készül, ebben a társasházak építésénél is meghatározzák azt a négyzetmétert, amelynél hasonlóan könnyebbé válik a hatósági ügyintézés.
Nemzeti mintaterv katalógus is készül, amelyben olyan tájkarakterrel rendelkező épületeket javasolnak - akár felújítás vagy építés esetére - amelyek gyorsan és hatékonyan megvalósíthatóak - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06